2026/9. szám

 

2026/9. szám, július 9.

 

Alexander C. Karp – Nicolas W. Zamiska: Technológiai köztársaság (Hvg könyvek, 2026)

Kiss Károly könyvismertetése

Azt az elementáris fenyegetést, stratégiai egyensúlyt és végső soron nemzetközi biztonságot, amit az elmúlt évtizedekben a nagyhatalmak az atomfegyverek birtoklásával elértek, ma már csak az algoritmus-alapú fegyverekkel és hadászati stratégiákkal lehet megvalósítani. Ez a technológia „éppúgy képes alakítani a jelen évszázad nemzetközi politikáját, ahogy a nukleáris fegyverek alakították a múlt századét.” „A világ vezető nemzetei ma újfajta fegyverkezés részesei, …az erődemonstráció ebben az évszázadban a szoftverekre épül.”
A Szilíciumvölgy informatikai elitje azonban nem akar részt venni ebben az újfajta fegyverkezésben. Amerikában az új technológia a fogyasztói szektort szolgálja. Social médiát és platformokat építenek. „Az amerikai projekt kiüresedett” – írják a szerzők – emiatt az ország sebezhetővé és kiszolgáltatottá válik. A MI-fejlesztések nem nemzeti fontosságú és volumenű célokat követnek.
„Az 1970-es években a kialakulóban lévő technológiák, amelyekből később a mai személyi számítógépek és általánosságban a szoftverek lettek, … az egyén állammal szembeni önrendelkezésének eszközévé váltak, nem pedig nemzeti érdekeket szolgáló technológiává az állam kezében.”
E könyv tehát szokatlan megvilágításba helyezi Amerikát. Mi azt az USÁ-t ismerjük, ahol a profitérdek mindent visz, a katonai-ipari komplexum is a profitérdek révén irányít a háttérből. De most felfedeztünk egy új Amerikát, amelynek hazafias arculata van. Az információtechnológia és a mesterséges intelligencia fejlesztését és hadászati alkalmazását nem a profitérdek miatt akarja előtérbe állítani, hanem azért, mert érzékeli, ezek azok a területek, amelyek a jövő hadviselését eldöntik, és ugyanakkor a globális stratégiai egyensúly megteremtését is szolgálják.

Kiss Károly: Atom, algoritmus, Szilíciumvölgy
Magyar Nemzet, Lugas: Atombomba, algoritmus, Szilícium-völgy

 

 

A szükségtelen könyvek (Balogh Judit jegyzete)

Megdöbbent, hogy egyre több értelmiségi családtól hallom, hogy NINCS HELY A KÖNYVEKNEK és el kellene vinni valahová őket. Nekem ez felér a könyvégetéssel! Találékonyak vagyunk: vasút-állomásokon, parkokban ingyenes könyvespolcokat alakítunk ki, ide tehetők a felesleges könyvek, és el is vehetők. Német városokban házak előtt, utcasarkokon lépten-nyomon kitett könyveket látni – hátha kell valakinek.
A digitalizmusba vetett dogmatikus bizalom az emberiség tárgyiasult szellemtörténetét űzi ki az otthonokból és nem számol az. ún "FATAL ERROR" (egy extrém kozmikus mágneses vihar vagy bármi "fekete hattyú") lehetőségével, ami egyetlen pillanat alatt kitörölheti a "felhőből" több évezredes kultúránk megörökített gondolatait…
Nekem mindig is jó – néha a legjobb – társaim a könyvek voltak, melyeknek már a látványa is – a szolidan falhoz simuló könyvespolcokon – megnyugtató és esztétikus ÜZENET... – nem beszélve a könyv illatának mámoráról! Nálunk itthon, a legnagyobb családi ünnepekhez (karácsony, születésnapok) a könyv mindenképpen hozzá tartozik és legkedvesebb nyáreleji fesztiválunk az ÜNNEPI KÖNYVHÉT (és a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA).

 

 

Ajánló: Intellektuális csemege profiknak

(Kerekes Sándor: Az ökológia és az ökonómia vadházassága)

Valamennyien aggódunk a környezeti problémák miatt: felmelegedés, éghajlatváltozás, az esőerdők fogyatkozása, fajok pusztulása – a biológiai sokféleség vészes csökkenése, közvetlen környezetünk elszennyeződése. Kevesen tudják, hogy a közgazdaságtannak egy speciális ágazata, a környezetgazdaságtan ezeknek a problémáknak a kezelésére született meg, és van annak egy radikálisabb válfaja is, az ökológiai közgazdaságtan. Míg az előbbi a közgazdaságtan kiterjesztése a környezeti problémák kezelésére, az ökológiai közgazdaságtan középpontjában már maga a természeti környezet áll. E három diszciplína bonyolult összefüggéseit világítja meg a szerző magas professzionális szinten. „Aki azt hiszi, hogy egy véges világban az exponenciális növekedés örökké folytatódhat, az vagy őrült, vagy közgazdász” – idézi az szerző a tudományág egyik klasszikusát, Kenneth Bouldingot.
A tanulmány a Bizonyosságok és bizonytalanságok a tudományban c. vaskos kötetben jelent meg, mely a Magyar Természettudományi Társulat konferenciasorozatának előadásait fűzi egybe. (Szerkesztők Tardy János, Gyulai Ferenc, Dévai György, 2026.) A kötet interdiszciplináris tudományfilozófiai mű. „A kevés tudás veszélyes. Egy kis mennyiség csak megmérgezi az agyat. Úgy érezzük. hogy már mindent láttunk, pedig közel sincs így. Csak akkor lehetünk biztonságban, amikor ráébredünk, hogy sohasem tudhatunk mindent teljesen” – olvashatók a Bevezetőben Suzanne O’Sullivan szavai. (KK)

 

 

Csikvári F. András: Tőkepiaci Unió

(utánközlés)

A tőke a múlt sikereinek felhalmozott eredménye. A megtakarított pénz, a nyereség, amelyet nem költöttünk el. A vagyon, amelyet nem vettünk ki a rendszerből. Másképpen fogalmazva: a tőke a társadalom jövőbe vetett bizalma.
A Tőkepiaci Unió nem egyszerűen egy brüsszeli pénzügyi projekt, hanem Európa következő húsz évének egyik kulcskérdése. Végső soron arról szól, hogy a jövő Ganz-jai, Siemens-jei, Airbusai vagy biotechnológiai vállalatai Európában nőnek-e fel, vagy máshol.

Csikvári András: Tőkepiaci Unió

 

 

Botos Katalin: Kiből legyen képviselő?

(aktuálpolitikai jegyzet)

Szavazásoknál demokráciában mindenkit egyformának tekintenek. De az emberek nem egyforma képességekkel vannak felruházva, nem egyformán tájékozottak a közügyekről, s így a döntésük következményeiről sem. Gyakran félreinformált, sőt, félrevezetett tömegek szava érvényesül a forradalmi cselekvéseknél. Amikor a nép dönt, akkor egy befolyásos kisebbség akarata érvényesül, amelynek a tömeg automatikusan követi a háttérben meghúzódók érdekeit. Anélkül, hogy ezt tudná. Csak hiszi, hogy ő döntött...
Különösen fontos, hogy az államigazgatás stabil, szakértő, legalább is, hozzáértő állományra támaszkodhasson. Demokratikus, békés viszonyok között egy politikával hivatásszerűen foglalkozó, valamelyes jogi és egyéb ismeretekkel rendelkező réteg vesz részt az országos fontosságú döntések meghozatalában. Az olyan törvényhozás, amely megakadályozza egy ilyen politikai réteg kialakulását, helyrehozhatatlan károkat okoz.

Botos Katalin: Kiből legyen képviselő?

 

 

Vezércikk

Cosa nostra vagy a nemzeti burzsoázia kiépítése?
(Hozzászólás a jún. 22-i parlamenti vitához)

Az Utódaink Jövőjének nem profilja a közvetlen politizálás – csak ritkán szólunk bele aktuális politikai-közéleti ügyekbe. A mai parlamenti vitát azonban nem lehet szó nélkül hagyni. Nemrégiben hivatkoztam József Attila felemelő, a dolgozó nép bölcsességét dícsérő ismert szavaira:
S a hozzáértő, dolgozó nép gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk...
Ez lenne az? A mai magyar Parlament? A hozzá értő dolgozó nép gyülekezete?

A tulajdon működtetésének sokféle változata van. A kommunizmusban minden állami. a szocializmusban van szövetkezeti, háztáji és családi is. A jóléti és a liberális közgazdaságtan közötti örök vita, hogy a nagyvállalatok és szolgáltatási szektorok melyik tulajdonformája a hatékonyabb – az állami vagy a magán? 1979-ben Margaret Thatcherrel elkezdődött az állami kézben lévő szolgáltató szektorok privatizálása, de addig Nyugat-Európában azok állami működtetése volt a jellemző. A kor divatjának megfelelően Amerikában egy évre rá, Ronald Reagan elnökké választása indított el egy hasonló közgazdasági vitát majd gyakorlatot, mely a monetarizmus megnevezés alatt futott, és az volt a lényege, hogy minden, ami állami, az alacsony hatékonyságú, és a magántulajdon minden más tulajdoni formához képest hatékonyabb.
A volt szocialista országok átalakulásakor az állami-szövetkezeti tulajdon lebontása, átalakítása több formát öltött. A hazai privatizálás során a korábbi földtulajdonosok visszakapták földjüket, a vállalatokat pedig eladták külföldi és hazai befektetőknek, részben a korábbi vezetés kezébe kerültek, ill. állami tulajdonban maradtak. Csehországban a korábbi állami tulajdonból minden állampolgár vagyonjegyek formájában részesedett, és ezek felhasználásával privatizálták az állami vállalatokat.

E folyamat során meg kellett oldani egy komoly feladatot: a hazai nagytőkések rétegének kialakítását, ugyanis nem mindig célszerű, hogy a nagyvállalatok állami kézben maradjanak, vagy külföldi cégek töltsék be a szerepüket. A folyamatot nem célszerű a szerves fejlődésre, a magántőke-felhalmozásra bízni, mert az sokáig, hosszú évtizedekig eltarthat.
Az Orbán-kormányok ezt nem bízták a „véletlenre”, a „természetes kiválasztódásra”, közvetlenül beavatkoztak a hazai nagytőkés, nagyburzsoá osztály kialakításába, elősegítették, gyorsították azt. Ennek számtalan módja van: állami vagyonrészek átadása, szolgáltatások koncesszióba adása, állami megrendelések révén a kiszemeltek előnyhöz juttatása, kedvező állami hitelek nyújtása, stb. Ezt én történelmi-gazdasági szükségszerűségnek tartom, és nem ítélem el.
Ami vitatható: hogy mindezt politikai preferenciák alapján tették: a kormányhoz politikailag közelálló vállalkozókat juttatták előnyökhöz. De kérdem én: nem ez a természetes? Egy kormány miért juttasson olyan vállalkozókat üzleti előnyökhöz, akik nem az ő politikai nézetrendszerét vallják, nem a saját baráti köreiből kerülnek ki, nem az ő politikáját támogatják?.... Ugyanakkor egészen bizonyos, hogy ez a kiválasztás „túlzásba lett víve”. Amit én elfogadhatónak tartok, hogy ha a versengő, vagy a támogatásra, megrendelésre pályázó felek ajánlata, képességei egyformák, akkor az elbíráló nyilván a hozzá politikailag-emberileg közelebb álló félnek kedvez. De ha a politikai-haveri szempontok fölülírják a szakmaiakat, akkor a bírálat nyilvánvalóan jogos. Ezt a politikát en bloc nem lehet elítélni, de a disztingvált elemzés, áttekintés során lehet következtetéseket levonni. A mai miniszterelnöki beszéd azonban híján volt minden disztingválásnak, differenciálásnak.

Én büszke vagyok magyarságomra, a magyar történelemre, a magyar kultúrára, de a magyar Parlamentben ma történtek miatt szégyellem magam.
Kiss Károly
(Bp, 2026 jún 22.)

 

 

Csikvári F. András:

Mérnökként a technikáról és az emberi lényegről

Írásom hozzászólás az Utódaink Jövője előző, 2026/8. számában megjelent Ember és technika a digitális korban - vita az emberi lényegről c. fejtegetésekhez.
Az emberi lényeg kérdését én a különbség felől közelíteném meg. És itt számomra a legerősebb jelölt a tudat, a tudatos önreflexió. Az a tény, hogy nemcsak érzékeljük a világot, hanem tudunk arról, hogy érzékeljük. Hogy van belső nézőpontunk. Hogy átéljük a fájdalmat, az örömöt, a szépséget, a veszteséget. Hogy képesek vagyunk önmagunkra reflektálni. A technika fejlődése egyelőre ezt nem érinti. Gyorsabban számolunk, többet tudunk, messzebbre látunk, de nem látom, hogy ettől alapvetően más lényekké váltunk volna.

Csikvári F. András:: A technikáról és az emberi lényegről

 

 

Mekkora az IT és a MI mai nagyjainak hatalma az USÁ-ban a korábbi ipar-mágnásokéhoz képest? (Tycoon capitalism. The Economist April 18th 2026)

Az Economist összehasonlította, hogy az ipari forradalom óta lejátszódott, az MI és az IT előtti 9 iparfejlődési hullámban vezető szerepet játszott nagy iparmágnásokéhoz képest mekkora az IT és a MI mai nagyjainak hatalma
a MI szektorban:
- Elon Musk (xAI - 8.)
- Mark Zuckerberg (Meta - 11.)
- Dario Amodei (Anthropic 37.)
- Sam Altman (OpenAI Chat GPT - 40.)
- Demis Hassabis (Google AI - 47.)
az internet ágazatban: Jeff Bezos (Amazon) a 4.
a személyi számítógépek és szoftverek terén: Larry Elison (Oracle) 17., Bill Gates (Microsoft) 23. és Steve Jobs (Apple) a 25.
a félvezetők gyártásában: Gordon Moore a 33.
Minden idők legnagyobb iparmágnása Henry Ford, 1. az autógyártásban

Következtetés:
Még soha nem volt ilyen kevés ember kezében ilyen óriási hatalom. – Ez nyugtalanító – valójában ők tartják a kezükben a nyugati civilizáció sorsát. Valamennyien a mesterséges intelligencia fejlesztése révén jutottak ekkora hatalomhoz.

A rangsort a vállalatok anyagi mutatói alapján képezték; a mai tech-óriások és platformok befolyása ezen jóval túl mutat. (KK)

 

 

Kiss Károly: A Z generáció sajátos szocializmusa

A mai huszonévesek nem a világrendet akarják megváltoztatni; nem a kollektivizmus vezérli őket és nem akarják birtokba venni a termelési eszközöket – írja az Economist. A világproblémák, a faji megkülönböztetés, a társadalmi feszültségek, a klímaváltozás kikerültek a látókörükből; az infláció, a megélhetés, a lakbérek és a munkehelyeket veszélyeztető mesterséges intelligencia miatt aggódnak. A Tik-Tok korszak szocializmusa magánjellegű.
Ez a nézetrendszer mellbevágó. Arról tanúskodik, hogy az újabb generációknak mennyire nem jelent semmit az előző század derekának történelmi tapasztalata; pontosabban hogy mennyire nem ismerik, milyen világ volt a korábbi szocialista országokban.
(The Economist June 6th 2026 felhasználásával)

Magyar Nemzet: Z-generációs szocializmus

 

 

E számunk dala:

 

Taylor Swift: The Fate of Ophelia