Vidék–város–nagyvilág

(urbanizáció, agglomerációs őrület, a mezőgazdaság és a vidéki életmód lehetőségei a jövőben)

Agglomerációs őrület

A letelepedés 8-10 ezer évvel ezelőtt, a mezőgazdasággal kezdődött el. Az első épített lakhelyek még földbevájt kunyhók voltak, a Burdzs Kalifa tornya ma 828 m magasba nyúlik. A néhány tucat házat számláló kis falvaktól eljutottunk a megacitykig.

2021-ben a világ 10 legnagyobb városa – millió fő:

(Érdekes megfigyelni, hogy a 10-ből 8 ázsiai, 1 latin-amerikai, és csak New-York került be az élmezőnybe a fejlett világ nagyvárosai közül)

A városokban fejlődött ki az emberi civilizáció, az ipar és a kereskedelem. Az antik városállamok nem csak a kultúra, a demokrácia bölcsői is voltak. A középkori itáliai városok szülték meg a kapitalizmust. (Sokan azt – Weber protestáns etikájára vissza­vezethetően – a németalföldi városoknak tulajdonítják, de nem, a kapitalizmus az északi-itáliai katolikus kereskedővárosokban született meg.) A világ városi és vidéki népes­ségének aránya 2008-2009-ben egyenlítődött ki. 2040-ben már 6 milliárdan élnek majd városokban és 3 milliárdan vidéken.

Lovelockot a termeszvár magas építményének egyforma, parányi kis fülkéiben tevékenykedő kis rovarok, amelyek sár és ürülék keverékéből készített habarccsal építik és javítgatják szorgosan a falakat, azokra a városlakókra emlékeztetik, akik a felhő­karcolók egyforma irodahelyiségeiben ugyanazt a munkát végzik, képernyőjük fölé hajolva. (Novacene, Cities) És valóban, voltak idők, amikor – nem is olyan régen –, a vidéki gazdálkodó ember nagyrészt maga készítette a szerszámait és szükségleti cikkeit, termelte maga és haszonállatai számára az élelmiszert és takarmányt, jelentős részben önellátó volt, tevékenysége és szemlélete a természet kozmikus ismeretéhez kötötte. Ezzel szemben a városlakó ember specializálódott, életszemlélete beszűkült. (Bár igaz, az ókori görögök a vidéki gazdálkodót nevezték idiótának – szűklátókörűnek –– aki nem lát túl gazdasága, faluja határain, nem ismeri a poliszt, a nagyvilágot. És még a múlt század elején is, Martin Andersen Nexő szülőfalujának dán lakói többségükben sohasem lépték át falujuk határát – nem volt rá szükség.)

Smith és Marx egyaránt, a specializációt a gazdasági-emberi fejlődés horderejének tekintették. Ezzel szemben Chomsky úgy véli, hogy a személyiség kifejlődésének feltétele, hogy az ember használhassa kreatív képességeit. Ennek legnagyobb akadálya viszont a specializáció, és nem a kizsákmányolás. A városi fejlődés tehát – közvetve – az emberi lényeg kifejlődésének akadálya. (Chomsky: Miféle teremtmények vagyunk)

A mai digitalizált világban kétség nem fér hozzá, hogy mi szolgálja a legjobban a műszaki fejlődést. A nagyvárosok, a hype-ok, a Szilícium völgy olyan szerepet játszanak a mester­séges intelligencián alapuló jövő formálásában, mint annak idején az antik városállamok a tudományok, a művészetek, a demokrácia, vagy a középkori észak-itáliai városok a kapita­lizmus kialakulásában.

Úgy tűnik, hogy a nagyvárosi ember ökológiai lábnyoma magas, hiszen végtelenül szakosodott, és ennélfogva igen nagyfokú szükségleteinek a szállításigényessége. De ugyan­akkor ez azt is jelenti, hogy – a nagy ellátórendszereknek köszönhetően – fajlagosan mégis csak kevésbé terheli a környezetet, mint a vidéki ember. Különösen a farmokon, tanyákon élőkhöz képest. Bár – a megújuló energiák (nap, szél, geotermikus) és az esővíz felhaszná­lásával, és a szennyvíz természetes tisztításával, továbbá energiatakarékos házak építésével kialakítható a környezetbarát vidéki életmód.

A legrosszabb változat az agglomeráció, a kertváros. Amikor a városban dolgozó ember a kertvárosban lakik. A napi munkába járás és a bevásárlások közlekedés­igényessége rendkívüli módon megterheli a környezetet, a terebélyes lakóhelystruktúra pedig csökkenti a biodiverzitást. Ez Amerika preferált települési módja. A kertvárosban élő amerikai (de úgyszintén a magyar, vagy bármely nációbeli) nem tud meglenni autó nélkül. Ráadásul a feleségnek, meg a felnőtt gyerekeknek is szükségük van az autóra. Ezért nem haladnak előre a nemzetközi klímatárgyalások. Az amerikai életforma lényegéről, és annak a feladásáról van szó! (Másrészről meg azért, mert Kína és a feltörekvők úgy gondolják, hogy nekik is joguk van elérni azt a fejlettségi szintet, amin a fejlett világ él.) (Egy emlékezetes esemény: egyszer amerikai látogatóimat felvittem a Dobogókőre. Onnan széttekintve az ember minden irányban csak erdőséget, érintetlen vadont lát. Csak észak felé tűnik fel a Duna egy darabja, és felsejlik valami Szobból. A vendégek meglepve kérdezték: „De hát miért nincs itt fejlesztés?” – azaz development. Számukra érthetetlen volt, hogy miért nincs kihasználva, beépítve ez a szép táj házakkal, házcsoportokkal. A szép vidék arra való. A természet meg a nemzeti parkokba való.)

Félő, hogy a digitalizáció még tovább erősíti a kertvárosba költözés tendenciáját az online munkavégzés lehetőségével, bár a nagyvárosi élet olyan lehetőségeket nyújt, amihez sokan ragaszkodnak.

A környezetvédők a vidéki, környezetbarát életmódot propagálják, ez azonban, ha bele­gondolunk, társadalmi méretekben mégsem annyira környezetkímélő. Ebben a megfonto­lásban fontos szerepet játszik a nagy ellátórendszerektől való függetlenedés és az egészséges életmód vágya. A nagy ellátórendszerekbe a pénzt is beleértik, a „kamatos” pénzt szivesség­bankkal, közvetlen cserével és klíringgel kívánják helyettesíteni. (Ilyen közösségek a 29-33-as nagy világválság után jöttek létre, és mutatóba itt-ott néhány ma is működik belőlük.)

A városi életmód teljes mértékben függ az áramellátástól. (Még a gázfűtést is villanyáram működteti.) Egy kataklizma (pl. a sarkok mágneses pólusainak felcseré­lődése), amely megszüntetné az áramellátást, szinte civilizációnk halálával járna. De nem ez az egyetlen veszély, ami kipusztulásunkat okozhatja.

KK

 

Fenntartható, környezet- és társadalombarát mezőgazdálkodás, vidékfejlesztés

Bevezetés – miért érdekes a fenntarthatóság kérdése a mezőgazdaságban és a vidékfejlesztésben?

A mezőgazdaság mindig is több volt, mint egyszerű árutermelő ágazat. Az élelmiszerek és nyersanyagok előállításán túl egyéb feladatokat is ellátott, tájat, élővilágot, talajt, vizet, környezetet is “termelt”, és munkát, megélhetést adott a vidék embere és közösségei számára. Ez ma sincs másképpen. Néhány évtizedes agráriparosítási, termésmaxima­lizálási kitérő után ismét rá kellett jönnünk: a mezőgazdaságnak a termelési feladatok mellett környezeti és társadalmi, regionális, foglalkoztatási feladatokat is magára kell vállalnia. Ez utóbbiak olyan – az egész társadalom és a helyi közösségek számára egyaránt fontos – ökoszociális szolgáltatások, amelyek helyben keletkeznek, nem impor­tálhatók, és amelyekért a mezőgaz­daságot, a gazdálkodót fizetség illeti meg.

Azt is be kellett látnunk, hogy a vidék sem csupán profitérdekeket kiszolgáló termelési tér, hanem egyúttal társadalmi és biológiai élettér is, amely az ott élő közösségek és a természeti környezet számára az életfeltételeket biztosítja, a város számára pedig élelmezési és élel­miszer­biztonságot, utánpótlást, egyúttal hátországot, „visszavonulási”, regenerációs lehetőséget is kínál, amelyre a város – az előrejelzések szerinti klíma­változás és a globali­zációs folyamatok közepette – egyre inkább rászorul, túlélése saját vidéke megerősítése nélkül egyre kétségesebbé válik. A vidék és a mezőgazdaság ügye tehát nemcsak a falun élő, mezőgazdasági termeléssel foglalkozók gondja, a vidék sikereinek és kudarcainak a társadalom minden tagja részese. A Vidéki Térségek Európai Chartájának megfogalmazása szerint „város és vidéke közös sorson osztoznak, a vidék gerince pedig a mezőgazdaság.”

Ángyán József (2002): Az európai agrármodell, a magyar útkeresés és a környezetgazdálkodás, Agro­inform Kiadó, Budapest, 308 p.,
A könyv a kiadó Környezetgazdák Kiskönyvtára soro­zatának harmadik kötete, amely arra keresi a választ, hogy a magyar mezőgazdaság és vidék milyen fejlődési utat válasszon. De milyen választási lehetőségeink vannak? Milyen fejlődési irányok következhetnek adottságainkból, közel- és távolmúltbéli tradícióinkból? Milyen mozgásteret szabnak e tekintetben számunkra hazai viszonyaink és az európai törekvések? Milyen erők és érdekek feszülnek egymásnak az európai és a hazai agrár- és vidékpolitika alakításában? Az agrárium és a vidék körüli éles viták is jól jelzik, hogy döntenünk kell. A könyv ehhez a döntéshez, irányválasztáshoz kíván hozzájárulni, állást foglalva az iparszerű mezőgazdasággal szemben megfogalmazódó több­funkciós európai agrármodellnek megfelelő környezet- és tájgazdálkodás mellett.

Elérhető pl.:
https://www.libri.hu/konyv/angyan_jozsef.az-europai-agrarmodell-a-magyar-utke­re­ses-es-a-kornyezet­gazdal­kodas.html (a könyv tartalomjegyzékével)

A mezőgazdálkodásnak azonban nem minden formája és rendszere képes a vidék megerősítésére, népességmegtartó képességének növelésére, a társadalom számára nélkülözhetetlen szolgáltatások nyújtására. Az „egy-ügyű”, csak a befektetői érdekekkel, a tőkemegtérülés hatékonyságával törődő, iparszerű, monokultúrás, tömegtermelő, nagyüzemi mezőgazdálkodás, vagy inkább biológiai ipar környezetre és a vidék társadalmára gyakorolt (ökoszociális) hatásai igen rosszak, az jól láthatóan a környezet pusztulásához és a helyi társadalom széteséséhez, a vidék népességmegtartó képes­ségének csökkenéséhez vezet. A megfelelő mezőgazdasági földhasználati és gazdálkodási rendszerek alkalmazása tehát a vidéki térségek és a vidék társadalma megmaradásának kulcskérdése. Ezt csak olyan „fenntartható”, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek képesek biztosítani, amelyek úgy állítanak elő jó minőségű, szermaradvány mentes, egészséges és biztonságos élelmiszereket és egyéb termékeket, hogy közben megőrzik az élővilágot, a tájat, s benne az embert, közösségeit, kultúráját, munkát és megélhetést biztosítva a vidéki népesség, a helyi vidéki közösségek számára.

Milyen formái léteznek a mezőgazdaságnak, és ezeket hogyan lehet értékelni a fenntarthatóság szempontjából?

A világ gazdálkodási, környezethasználati irányzatai a termelés ráfordítás-hozam össze­tételének megítélése, értékelése, azok használatának módja, mértéke, valamint a környezethez való viszonya alapján három fő irányba sorolhatók. A termelés folyamata mindhárom fő irányban azonos. Eltéréseik alapvetően a rendszer "kibocsátásainak" értékelésében, ezzel összefüggésben a "bemenetek" használatában és mértékében mutatkoznak meg.

- A konvencionális (iparszerű) stratégiában a meghatározó kimenetek a terméktömeg, a termésátlag és a jövedelem, a termékminőségnek kisebb jelentőséget tulajdonítanak, és az agroökológiai feltételek stabilitásának fenntartása a rendszer optimalizálásának szempontjai között nem – vagy legfeljebb az utolsó helyen – szerepel.

- A biológiai (ökológiai) stratégiában a meghatározó kimenetek az agroökológiai feltételek stabilitása és a termékek minősége, humán-egészségügyi, táplálkozás-fiziológiai értéke. A termésátlagnak és a jövedelemnek csak másodlagos szerepet szán, míg a terméktömeg nem meghatározó tényező.

- Az integrált stratégia a növekedési és stabilitási igényeknek is eleget akar tenni, ezért a két ("konvencionális, energiaintenzív" és "organikus, ökológiai") stratégia elemeit egy kompromisszumos, köztes stratégiává igyekszik egyesíteni.

A fenntartható földhasználat alapját a környezeti adottságokhoz alkalmazkodó gazdálkodási mód és intenzitás adja. A környezeti alkalmazkodás azt jelenti, hogy területeinket mindenütt arra és olyan intenzitással használjuk, amire azok a legalkal­masabbak. A tapasztalatok is azt mutatják, hogy az alkalmazkodás nemcsak környezeti szempontból, hanem egyúttal gazdaságilag is racionális törekvés. Ezt alapvetően a természeti erőforrások hangsúlyos szerepe magyarázza, mely tekintetben a mezőgazdaság különleges helyet foglal el a nemzetgazdasági ágazatok között.

Ángyán József – Menyhért Zoltán (szerk.) (2004): Alkalmazkodó növénytermesztés, környezet- és tájgazdál­kodás; Szaktudás Kiadóház, Budapest, 560 p.
Milyen az a mezőgazdálkodás, amely úgy termel jó minőségű, értékes, szermaradvány mentes, egészséges, biztonságos és piacképes élelmiszereket, hogy közben megőrzi a vidéket, a környezetet, az élővilágot, a tájat, benne az embert, közösségeit és kultúráját? Hogyan tud a termelési, és a védelmi feladatoknak egyidejűleg meg­felelni? Az agrárium és a vidék fejlődéséből, a körülötte zajló vitákból és az iparszerű mezőgazdaság kritikai elemzéséből kiindulva áttekinti az alternatív gazdálkodási stratégiákat és rendszereket. Közülük a környezet- és tájgazdálkodást, annak növénytermesztési elemeit részletesen elemzi, majd bemutatja a magyar tájak agro-ökológiai és gazdálkodási jellemzőit, továbbá a környezethez, a táji adottságokhoz alkal­mazkodó birtoktervezés alapjait, végül vázolja az agrár- és vidékstratégia jövőképének alapvonásait és a megvalósítás legsürgetőbb feladatait. A könyv melléklete egyebek közt bemutatja az ország földhasználati zónarendszerét.

Elérhető pl.:
https://www.regikonyvek.hu/kiadas/alkalmazkodo-novenytermesztes-kornyezet-es-tajgazdalkodas-0-szaktudas-kiado-haz-zrt (a könyv tartalomjegyzékével)

A természeti erőforrásokkal való kapcsolat a termelési folyamat mindkét (input és output) oldalát tekintve megnyilvánul. A mezőgazdasági termelés – főleg a növénytermesztés – elképzelhetetlen a talaj, a vizek, a klíma és a domborzat nyújtotta természeti erőforrások felhasználása nélkül. Ugyanakkor a kimeneti oldalon is számos, a természeti erőforrások állapotát befolyásoló hatást eredményez a mezőgazdaság, gondoljunk csak a talajokat, vizeket érő különféle szennyezésekre, vagy az állattenyésztés éghajlatváltozást befolyásoló, korántsem lebecsülhető mértékű hatására.

A természeti erőforrások hangsúlyos szerepe a mezőgazdaságnak, mint gazdasági (üzleti) tevékenységnek a megítélésében is megnyilvánul. A probléma gyökere voltaképpen a gazdasági tevékenység értelmezésében rejlik, amit úgy szoktunk definiálni, mint valamilyen termékelőállító, szolgáltató tevékenységben megnyilvánuló átalakítása az inputoknak outputokká. A cél az, hogy az output-oldal pénzben kifejezett értéke magasabb legyen az input oldalénál. Csakhogy – mint láttuk – a mezőgazdaság nem csupán pénzértékkel rendelkező inputokat (ráfordításokat) használ, hanem olyan – főként természeti – erőforrásokat is, melyeknek nincs áruk (csapadék, hőmérséklet, napfény). Emellett sok olyan outputja, produktuma is van a mezőgazdaságnak, melynek gazdasági értékelése az árak hiánya miatt nem történik meg (pl. talaj termékenység javulása bizonyos növények termesztésének köszönhetően, vagy a túlzott műtrágya és növényvédőszer felhasználás miatt bekövetkező környezetszennyezések). A kérdés az, hogy miképpen lehet – gazdasági tevékenység keretében – a gazdasági szempontokat harmonizálni az árral nem rendelkező – így az ökonómia hatókörén kívül eső – inputokkal és outputokkal.

A természeti erőforrások felhasználásában és “előállításában” a fenntartható stratégiákban rejlő lehetőségeket ezideig talán kevéssé használtuk ki. A megoldás mind az input, mind az output oldalon kínál lehetőségeket és kihívásokat. Előbbi esetében az “ingyenes” természeti erőforrások felhasználási arányait növelő, a környezeti adottságokhoz alkalmazkodó gazdálkodási stratégiák jelenthetik a megoldást. Az output oldalon pedig olyan környezeti, gazdasági és társadalmi közjavak előállítása (szolgáltatása) jelenhet meg, melyek anyagi ellentételezése – pusztán piaci körülmények között – nem történik meg. A közpénzek – alapvetően a támogatási rendszerek – segítségével azonban a piacok által nem elismert közjavak előállítása is honorálható, amennyiben a közpénzeket a közjavak kifizetésére használjuk fel. A “piacos” és “nem piacos” tényezők össze­hangolása persze meglehetősen bonyolult, és pusztán a közgazdaság eszköztára nem is elégséges a megoldáshoz. Új típusú – nevezhetjük akár fenntarthatónak – gazdasági racionalitásra van szükség, mely igyekszik az árakban tükröződő és azokkal nem rendelkező tényezők összhangját megteremteni. Így az egyén boldogulását, pénzben kifejezhető javainak gyarapodását a közjó szolgálatába tett erőfeszítések is szolgálják.

Ángyán József – Kovács László – Ónodi Gábor – Podmaniczky László – Schmidt András (2003): Milyen előnyei származhatnak a természet­vé­de­lemből a vidéki lakosságnak? Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet Kht., Budapest – Gödöllő, 34 p.
A természet hatékony védelemének, értékei és rendszerei megőrzésének alapfeltétele, hogy szövetsé­geseknek nyerjük meg azokat, akik a természeti erőforrásokat használják, és sokszor talán nem is gondolnak arra, milyen fontos a saját szempontjukból is, hogy ezeket az erőforrásokat fenntarthatóan használják. A IUCN által kezdeményezett és a holland kormányzat által anyagilag támogatott, több országban futó, "Kapacitás-építés a sokféleség védelmében" c. program fő céljául éppen ezért Magyarország azt választotta, hogy a program révén javítja az állami természetvédelmi szervezetek és az önkormányzatok, illetve rajtuk keresztül a lakosság közötti kapcsolatok minőségét. A jelen kiadvány is e program keretében készült, és igyekszik közérthetően megfogal­mazni, hogy a természet megóvása milyen előnyöket jelenthet a vidéki népesség számára.

Elérhető pl.:
https://www.antikvarium.hu/konyv/angyan-jozsef-kovacs-laszlo-milyen-elonyei-lehetnek-a-termeszetvedelembol-a-videki-lakossagnak-794234-0 (a könyv tartalom­jegyzé­kével)

Melyek a legfontosabb alapelvek és teendők a mezőgazdaság fenntarthatóbb pályára terelése érdekében?

A fenntarthatóság tekintetében a magyar mezőgazdaság előtt még számos lehetőség és feladat áll. Mivel a bel- és külföldi piac változását követően nem történtek meg a szükséges szerkezeti módosulások, ezért a főként alapanyag-termelésre koncentráló mezőgazdaság kevés hozzáadott értéket produkál, emellett környezeti és foglalkoztatási teljesítményei is gyengék. Az alábbiakban összefoglaljuk azokat a legfontosabb elveket, melyeket követve sikerülhet fenntartható pályára állítani a hazai mezőgazdaságot.

1.) Az elvek között az első helyen a fenntarthatóság kérdése, annak megítélése szerepel. Amennyiben elfogadjuk az ún. erős fenntarthatóság elvét – mely szerint a természeti tőke nem helyettesíthető más tőke-javakkal, és a természeti tőke értéke időben nem csökkenhet – akkor ennek a gazdaságélénkítés tekintetében is fontos következményei vannak. A gazdaság és a társadalom mozgásterét ugyanis ebben a felfogásban a környezet határozza meg, aminek véges határa miatt a gazdaság és a társadalom környezeti fogyasztása csak korlátozott mértékű lehet. Fenntartani tehát a környezetet kell, és a társadalomra hárul az a feladat, hogy a közjó figyelembevételével korlátokat szabjon a profitmaximalizáló tőkeérdekeknek, megakadályozva ezzel, hogy a környezeti fenntarthatóságban alapvetően ellenérdekelt “gazdaság” jóvátehetetlen károkat okozzon.

Ángyán, J. – Balázs, K. – Podmaniczky, L. – Skutai, J. (2003): Integrated land use zonation system in Hungary as a territorial base for agri-environmental programs (In: Helming K. – Wiggering H. (ed.): Sustainable development of multifunktional landscapes, Springer-Verlag Berlin-Heidelberg-New York, 286 p.), 125-141. p.
A nemzetközi kutatócsoport által összeállított tanul­mány­kötet a többfunkciós táj fenntartható tervezésének és fejlesztésének kérdéseit vizsgálja. A kutatási program magyar résztvevői által közreadott tanulmány Magyar­ország földhasználati zónarendszerének kidolgozási metodikáját és annak eredményeit mutatja be, amely objektív alapul szolgálhat az EU Közös Agrárpolitikája által támogatott agrár-környezetgazdálkodási programok területi megalapozásához, a tájak eltérő agrártermelési és környezeti érzékenységi viszonyait figyelembe vevő, a tájak adottságaihoz alkalmazkodó gazdálkodási rendszerek kidolgozásához és elterjesztéséhez.

Elérhető pl.:
https://www.springer.com/gp/book/9783540000082

2.) Egy másik alapelv, hogy a közpénzek felhasználásakor minden esetben a közjót szolgáló tevékenységeket kell előnyben részesíteni. A mezőgazdaságban ebbe a körbe azok a – főként szolgáltató – tevékenységek tartoznak, melyek esetében nem működik piac, ezért a piaci ár sem meghatározható. Ugyanakkor a társadalom számára fontos környezeti, szociális feladatok valósulhatnak meg ezek révén. Közpénzből ezért csak azokat a tevékenységeket szabad támogatni, melyek környezeti és társadalmi szempontból hasznosak, ennélfogva hozzájárulnak az “erős fenntarthatóság” elveinek a megvalósulásához. A környezetileg káros támogatásokat le kell építeni. A gazdaság (a versenyképesség) támogatása csak akkor elfo­gad­ható, ha annak haszna legalább részben a befogadó “vidék” által felhasználható forrásokat (pl. helyi adókon keresztül) bővíti.

3.) A fenntarthatóság érdekében a mezőgazdaság multifunkciós jellegét erősítő koncepciót, valamint a lakosság helyi élelmiszerrel történő ellátását kell előtérbe helyezni, akár helyi forrásokból is támogatva a helyi élelmiszertermelési és forgalmazó rendszereket és az ezeket működtető helyi közösségeket. Fontos feladat a természeti és gazdasági környezet változásaihoz alkalmazkodó helyi stratégiák kidolgozásának elősegítése. Emellett a részvé­teli tervezés ösztönzésével kell elérni az érintettek bevonását ezek kidolgozásába, ami elsősorban nagy időigénye miatt legtöbbször nem valósul meg.

4.) Meg kell fordítani az élelmiszer-előállítás és kereskedelem mai irányát, és a hálózati gazdaság alapelveinek és hagyományainknak megfelelően azt az energiaellátással együtt a helyi ellátás → regionális ellátás → országos ellátás → export sorrendben, „belülről kifelé” kell megszervezni. Ennek érdekében a közgazdasági szabályozásnak, a támogatási és adórendszernek a térségbe való beszállítás/szállítás, a külső erőforrás-bevonás minimalizálására, a belső erőforrásokra támaszkodásra, az áruk és a pénz – minél hosszabb időszakon keresztüli – térségen belüli forgatására, a helyi hálózati gazdaság erősítésére kell ösztönöznie. Ehhez kapcsolódóan meg kell vizsgálni és támogatni kell a „helyi pénz”, mint térségen belüli elszámolási egyenértékes alkalmazásának működő rendszereit, minél szélesebb körű elterjesztésének lehetőségeit, hogy a helyi tevékenységek haszna minél nagyobb arányban helyben maradjon. Emellett a közterheket az élőmunkáról a környezethasználatra, valamint a külső energiafelhasználásra és a szállításra kell áthelyeznie, ezzel ösztönözve az élőmunka-igényes, emberi részvételre alapuló, környezetbarát, energiatakarékos és a helyi, regionális ellátásra koncentráló gazdálkodási rendszerek elterjedését, továbbá az alapélelmiszerek egyre elképesztőbb szállítási távolságának csökkentését.

5.) A tájak eltérő természeti adottságaihoz és gazdálkodási tradícióihoz alkalmazkodó, az általános európai gyakorlatnak is megfelelő, fenntartható, életképes mezőgazdaság birtokszerkezete az egyéni/családi kis- és középbirtokok meghatározó szerepére épül. Ez biztosítja a tulajdonosi szemléletből fakadó „jó gazda gondosságát”, az egymást követő generációk közti felelős viszonyt, valamint azokat a foglalkoztatási, minőségi termelési, élelmezési és környezeti teljesítményeket, amelyek az egész társadalom számára és a vidék hosszú távú megmaradása szempontjából egyaránt létfontosságúak. E nagy központok nélküli, kisebb mozaikokból, családi gazdaságokból építkező – a hálózati gazdaság előnyeinek, rugalmas alkalmazkodó képességének kihasználását lehetővé tevő – gazdaságszerkezet a piaci versenyben azonban akkor indul jobb eséllyel, ha önkéntes beszerzési, tárolási, feldolgozási és/vagy értékesítési társulásokat, szövetkezéseket (nem „kolhozokat”, de nem is nagy integrátoroknak egyoldalúan kiszolgáltatott „fürtöket”, illetve „klasztereket”!!) hoz létre.

Andrásfalvy Bertalan – Ángyán József – Márai Géza – Molnár Géza – Tanka Endre (szerkesztő: Tanka Endre) (2014): A magyar föld sorsa, Agroinform Kiadó, Budapest, 360 p.
A nemzetek modernkori biztonságát a természeti erőforrásaik minősége, mennyisége, állapota továbbá azok megőrzése határozza meg. A szerzők arra tesznek kísérletet, hogy a hazai földügy évezredes Kárpát-medencei történetiségét és mai alakulását egyetlen kötetben, tudományos igénnyel feltárják. A múlt elemzéséből kiindulva arra is választ keresnek, hogy milyen intézkedésekre van szükség termőföldünk védelméhez, és hogyan alakulhat a magyar föld jövője. A földkérdést részletesen négy tanulmány elemzi: Andrásfalvy és Tanka történelmi tárgyú írásai, továbbá Ángyán és Tanka mai földügyről szóló vizsgálatai, amelyeket kiegészít a föld élelemtermelő szerepének a tisztázása (Márai) és másik lételemünk, a víz sorsának a bemutatása (Molnár). A történetiség számos, eddig mellőzött alaptényt helyez új megvilágításba. A kötet gerincét a mai földügy vizsgálata, főként a 2010. utáni jogi és intézményi változások és a jövő kilátásainak, teendőinek elemzései adják

Elérhető pl.:
https://www.ogyk.hu/hu/blog/posts/a-magyar-fold-sorsa
https://www.antikvarium.hu/konyv/andrasfalvy-bertalan-angyan-jozsef-a-magyar-fold-sorsa-930411-0
https://greenr.blog.hu/2014/11/11/a_magyar_fold_sorsa_az_eloadasok_teljes_videoi

6.) A környezeti szempontok elsődlegességével szemben általában a mezőgazdaság jöve­delem-termelő képességével szoktak érvelni, mondván, az ország kedvező természeti adottságai olyan versenyelőnyöket jelentenek számunkra, melyeket vétek nem kihasználni. Tisztáznunk kellene, hogy valóban mindannyiunk számára jó üzlet-e a mezőgazdaság „versenyképes” szeletébe közpénzeinket fektetni? Vagy azoknak van igazuk, akik szerint ez a szelet voltaképpen – legalábbis a társadalom egésze számára – nem is hozza azt a hozamot, amit elvárhatnánk a befektetett pénzeink után. Emellett az is kérdésessé teszi a közpénzek ilyetén célú felhasználásának indokoltságát, hogy a mezőgazdaság – legalábbis globális mértékben – konjunkturális helyzetben van, amit a népesség további növekedése miatt várható élelmiszerkereslet idéz elő.

7.) A „piacos” és a „nem piacos” mezőgazdaság – a támogatási arányaiktól függetlenül – egyaránt részét kell, hogy jelentsék egy fenntartható agrárstratégiának. Változtatni kell az eddigi gyakorlaton, mely elsősorban támogatási stratégiaként értékelhető vidékfejlesztési programokat eredményezett. Különösen a mezőgazdaság piaci lehetőségeit kellene tisztáznunk, tehát azt, hogy mit fogunk termelni, és azt hová (kinek) fogjuk eladni. Ez főként akkor fontos, ha közpénzekből segítjük a piaci szereplőket.

8.) A környezethez alkalmazkodó, lokális mezőgazdaság támogatása esetén célszerű volna a gazdaságok szintjén működtetett indikátorokhoz kötni a források szétosztását. E tekintetben olyan stratégiát kell kialakítanunk, mely pl. a helyben hozzáadott érték vagy/és az ökológiai teljesítmények mutatószámai alapján differenciálja a közpénzekhez való hozzá­férést. Utóbbiak tekintetében pl. az ún. eredmény-orientált (result-based) agrár-környezet­védelmi kifizetéseket szorgalmazzák egyre többen. Ezek abban különböznek a jelenleg működő (ún. management-based) rendszerektől, hogy nem az elvégzett tevékenységek alapján történik a kifizetés, hanem a környezetre gyakorolt hatás alapján: csak akkor kap pénzt a gazdálkodó, ha az általa vállalt környezeti változások valóban be is következtek (payments for ecosystem services).

Ángyán József - Podmaniczky László


Az Ángyán József és munkatársai által írt és szerkesztett kötetek és tanulmányok, valamint interjúk és előadások
Egy 15 részes filmsorozat a mezőgazdaság – vidékfejlesztés – természetvédelem témáról

 
A svájci mezőgazdaság jövője: szakítani a parasztidillel? A géntechnológia és a biogaz­dálkodás felé venni az irányt? Podmaniczky László rövid esszéje:
svajci_mg.pdf

 

Gömörszőlős, az ökofalu

Gyulai Iván nem csak az ökológia és a fenntartható fejlődés tudósa; életpéldája is egyedülálló: egy eldugott kis borsodi falu, Gömörszőlős életét próbálta meg az ökológiai fenntarthatóság és a környezetbarát vidékfejlesztés elveinek megfelelően megszervezni:

Gömörszőlős – falusi élet a fenntarthatóság jegyében:
https://www.youtube.com/watch?v=GjsUFm78Plk

Borsod fejlesztéséért fórum, Miskolc, 2019. április 30. - Gyulai Iván előadása
https://www.youtube.com/watch?v=V0u-RkMOOrE

Ember- és környezetkímélő kertgazdálkodás 3. / Ültetés a mélymulcsba
https://www.youtube.com/watch?v=a8VrjshwIOU

A biomassza-dilemma. Magyar Természetvédők Szövetsége, 2006.
http://www.mtvsz.hu/dynamic/biomassza-dilemma2.pdf