Jóléti politika

(egészségügy, nyugdíjrendszer, szociálpolitika)

Még javában folyt a második világháború, amikor Lord Beveridge azt javasolta, hogy a sokat szenvedett angol népet a háború után majd különféle jóléti intézkedésekkel kárpótolják. Ez volt a jóléti állam kialakulásának kezdete Európában. Az egyre kiterjedtebb jóléti szolgáltatások két évtizeden át jelentős gazdasági fellendülést eredményeztek Nyugat- és Észak-Európában. A magasabb, progresszív adókból befolyó többlet-bevételt a munkaerő képzésére, oktatására, egészségi állapotának karbantartására fordították. Ennek előnyeit nem csak a dolgozók és az alkalmazottak élvezték; hasznot hozott a vállalkozóknak és az egész társadalomnak (pozitív externáliák).

Ez a fellendülés a ’70-es évek végéig tartott, amikor a magas infláció és a munkanél­küliség együttes megjelenése jelezte a jóléti állam aranykorának a végét. A monetarizmus képében megjelenő ellenideológiát Milton Friedman és a chicagói iskola dolgozta ki, a politikában pedig Margaret Thatcher és Ronald Reagan hatalomra kerülése jelezte a változásokat. (Bár az USA sohasem volt jóléti állam, a monetarizmus a piaci logikát erősítette a gazdaságban és a társadalomban is.) A monetarista forradalom azonban nem befolyásolta lényegesebben az európai jóléti rendszereket. Ugyanakkor a feltörekvő országok erős versenytársként jelentek meg a világpiacon: jóléti rendszerek hiányában olcsóbban termeltek, áruik verseny­képe­sebbek lettek. Azóta beszélünk Európa stagná­lásáról, hanyatlásáról. A hagyományos jóléti rendszerekhez a svédek nyúltak először komolyabban hozzá; újításuk az volt, hogy a változatlanul állami finanszírozású jóléti szolgáltatások kivitelezését, megvalósítását a magánszektorra bízták.

A skandináv országokban a jóléti állam újszerű változata alakult ki. Megreformálták a közszférát, és hatékonyabbá és felelősségteljesebbé tették az államot. Leszállították az adókat, helyrehozták az állami pénzügyeket, majd pedig - az állami gondoskodás kiterjedt rendszerét megtartva - új módszereket vezettek be a jóléti politikában. Ezek lényege: piaci eszközöket használnak fel az állami ellátásban.

Kiss Károly:
http://kisskaroly.x3.hu/vilgazd/skandinav-joleti-reformok.pdf

 

What if?
Scenarios for the future of health.
The Economist July 3rd 2021

Az Economist idei What if? melléklete az egészségügy területét érintő képzelgéseket, jövő­jóslásokat tartalmaz

what_if_2021.pdf
Kiss Károly ismertetése

 

A nyugati társadalmak egyik legsúlyosabb gondja az utóbbi években az elöregedés. Ez idővel munkaerő-gondokat vethet fel, és veszélyezteti a nyugdíjrendszert. A jóléti társadalmakban ugyanis „felosztó-kirovó” nyugdíjrendszer működik, ami azt jelenti, hogy az aktuális nyugdíjak fedezete nem a biztosítottak munkás évei során teljesített befizetések, hanem a munkavállalók aktuális befizetései. (Szemben Amerikával, ahol a nyugdíj forrása a biztosított befizetései plusz a munkáltatói hozzájárulások.)

A kifizetett nyugdíjak és a befizetett nyugdíjjárulékok egyensúlyban tartására a svédek olyan indexálási rendszert működtetnek, melynek során az adott évben kifizethető nyugdíjak összegét a járulék-befizetések változásával indexálják. (Lásd erről az előző tanulmányt.) Botos Katalin és Botos József egy olyan nyugdíjrendszert javasolnak, ahol a munka-alapú nyugdíjak mellé olyan nyugdíj-pótlék jár, melynek nagysága a felnevelt gyermekek számától és taníttatásától függ. Ez logikus megoldás, hiszen a felosztó-kirovó rendszerben a szülők nyugdíját a fiak befizetéseiből teljesítik:

Botos Katalin – Botos József: A nyugdíj összekapcsolása a gyermekvállalással és tanítta­tással.
botos_nyugdij.pdf

Vita a gyermekalapú nyugdíjrendszerről: Fellner Ákos hozzászólása és a javaslattevők válasza.
fellner_botos_vita.pdf

Botos Katalin: Három tőke: melyik a szűkös elem?. A természeti tőkének és a humán tőkének a pénztőkével azonos szerepet kell kapnia a gazdaságban. TÉR – GAZDASÁG – EMBER. Győr, 2015. június.
botosk_harom_toke.pdf

A félelem, hogy az elöregedő társadalmakban nem lesz elég munkáskéz, eltúlzott. Lásd erről a dán gyakorlatot és a német elképzeléseket. Világszerte, de a gazdag országokban különösen, a 65 évesnél idősebb népesség száma nő a leggyorsabban. Mivel a jobb egészségi állapot miatt munkaképességük nagyrészt megmarad, ennek a rétegnek a foglalkoztatása olyan gazdasági lehetőségeket és dinamizmust tartogat, mint ami a nőknek a munkába való tömeges bevonásával történt a hetvenes években. Az elöregedés tehát nem gazdasági-költségvetési-szociális gondokkal jár; ellenkezőleg.

Kiss Károly:
Az ezüst cunami.pdf

Az állampolgár, az ellátórendszer és az állam. A magyar egészségügy főszereplői. Botos József elemzése:
botos_ j_egugy.pdf